Papercraft és Pepakura

Papercraft

A kettő meglehetősen közel áll egymáshoz, de először mindenképpen a papercraft az, amit meg kell értenünk. Egészen biztos, hogy élete során mindenki találkozott már valamilyen formában a papercraft-al, legfeljebb nem tudtad, hogy azt így hívják. Én is így voltam vele egészen addig még angol tudásom nem kezdett bővülni, és a kreatívkodás azon területére nem tévedtem, ahol már szembe jött velem a téma.

Na, de mi is ez valójában? Nemes egyszerűséggel nem más, mint papírra nyomtatott minták, amiket ha kivágunk, majd a megfelelő jelölt részeken meghajlítunk, és az illesztési pontokon összeragasztunk, akkor megkapunk valamilyen térbeli objektumot; autót, repülőt, állatot, stb.

Aki a 90'-es években volt általános iskolás, az még emlékezhet rá, hogy a Cerbona gabonapehely dobozából lehetett kivágni anno egy ilyen repülőgépet. Emlékeim szerint még repülni is tudott, bár ezt lehet csak a nosztalgia faktor hozza elő belőlem.  Valami ilyesmi volt:

 

Ez egy nagyon régi és nagyon jó kis technika. Ráadásul olcsóbb is, mint a modellezés. Főként díszeket készíthetünk belőlük. Mára már különböző technikák alakultak ki arra, hogyan és mire is lehet még jó egy-egy papercraft modell alapja. Az internet térhódításával és a különböző grafikus szoftverek fejlődésével egyre több ember számára lettek elérhetőek mind a kész papercraft alapok, mind a lehetőség azok elkészítésére. Számtalan mennyiségű és témájú letölthető verzió található meg a világhálón már csak a papercraft szót beírva is a keresőbe.

Javasolt keresőszavak: papercraft


Pepakura

Lényegében a Papakura a Papercraft számítógépes programja. Gyakorlatilag bal és jobb oldali szekcióra osztva látjuk a képernyőn a programot, felül a menüsorral. A bal oldalon magát a modellt látjuk összeépítve, jobb oldalon pedig A4 vagy hasonló méretű amerikai szabvány papírlapokon a már papercraftból ismert sablont. Annyival jobb, hogy ha magán a lapokon rákattintunk egy-egy kivágható elemre, akkor az megmutatja, hogy a 3D-s modellen az hol található, hogy hova kell majd kerülnie, ha kivágtuk és össze szeretnénk építeni. Amennyiben valamelyik élre vagy illesztési ponra visszük az egeret, az mutatja, hogy ott melyik másik darab melyik feléhez fog csatlakozni. Az illesztési pontokat meg is lehet számoztatni a tervező programmal és jobb esetben ezt már me is csinálták, mire a fájl hozzánk kerül. Ez a számozás is úgy van megoldva, hogy két egymáshoz passzoló elem (legyen A és B) tartalmaz olyan illesztési pontokat, amiknek a számozása megegyezik. Pl.: A és B elemnek is van 212-es illesztési pontja, ahol majd egymáshoz kell ragasztanunk őket. 

Ingyenesen letölthető a gyártó oldaláról a Pepakura Viewer + Designer. Ha nem adsz meg CD kulcsot, akkor csak a nézegető funkciók fognak élni (Viewer), nem tudsz menteni, és exportálni. Amennyiben vásárolsz, vagy szerzel valahonnan kulcsot és beaktiválod, onnantól teljes hozzáférést kapsz a program lehetőségeihez. Onnantól már Designered van.

A tervező verziójában lehet bizonyos 3D-s modellekből papercraft verziót készíteni. Senki ne gondolja, hogy betöltöm a programba a játékból kiszedett modellt és már kész is. Ennyire azért nem egyszerű. Én sem tanultam meg benne tervezni. Emellett át lehet méretezni, fel lehet nagyítani a nyomtatandó objektumot,a mit szépen darabolva el lehet helyezni a lapokon. 

Szerencsére rengeted modell található internetszerte hol ingyen, hol fizetős letöltés mellett. Legtöbbször elég betölteni a programba a fájlt, majd megnézni, hogy minden részére szükségünk lesz-e és a megfelelő oldalakat szimplán kinyomtatjuk. Kivágás után a program nagy segítséget nyújt az összeépítésben a fentebb leírtaknak megfelelően. Lényegében úgy is gondolhatunk rá, mint egyfajta 3D-s puzzle-ra. A programnak hála nagyon sok elemből, nagy részletességű objektumokat is össze tudunk építeni.

Javasolt keresőszavak: pepakura, pdo (a pepakura fájlok kiterjesztése)


Technikák

Sokan a kivágott papírt csak sablonnak használják, amit kartonpapírra, hullámkartonra helyeznek, hogy azt körberajzolják, majd azt kivágva, összeragasztva egy erősebb tartású objektumot hozzanak létre. Ezt a technikát te is alkalmazhatod más anyagokon is. Nyiván jóval kevesebb elemet kell kivágni és körberajzolni bizonyos esetekben, hiszen megfelelően átgondolva az anyagvastagság is sokat tud neked segíteni. Persze ezeket minden esetben neked kell végiggondolni, megtervezni lépésenként.

Javasolt keresőszavak: cardboard

Ugyanakkor ha megfelelő keménységű papírra nyomtatod ki és nem sima nyomtatópapírra, akkor már eleve lesz egy jobb tartása. Ezt üvegszövetezéssel egy kemény felületté alakíthatod át. Gyakorlatilag az alapot meg tudod csinálni egy szilárd maszkhoz papercraft/pepakura segítségével.  Én a saját maszkomat tudom felhozni referenciának. 


Nyilván lehetnek más technikák is, amik itt nem kerültek felsorolásra. Ha tetszett az írás és hasznosnak találtad, akkor kérlek dobj egy Like-ot/Tetsziket. Ugyanakkor ha észrevételed van, vagy valamivel kiegészítenéd, írj nekünk a Facebook oldalunkon privát üzenetet, vagy a FB poszt alá, esetleg, ahol ezt az írást találtad.

Köszönjük!